A gyorsforgalmi szakaszok hatalmas lökést adnak a helyi gazdaság fejlesztésének, az iparfejlesztésnek, támogatják az idegenforgalom fejlesztését, és javítják az ott élő lakosság életminőségét is - tette hozzá a miniszter.

Palkovics László Debrecent említette példaként, amely 2006, az M35-ös autópálya átadása óta "hatalmasat fejlődött". A BMW döntését, miszerint első európai, Németországon kívüli gyárát Debrecenben építi fel, jelentős részben a hajdú-bihari megyeszékhely elérhetőségével, az autópálya-összeköttetéssel, a vasútfejlesztéssel és a repülőtér fejlesztésével magyarázta a miniszter.

Emlékezetett a várossal kötött közelmúltbeli megállapodásra, amelynek értelmében a kormány 130 milliárd forinttal támogatja az észak-nyugati ipari parkhoz kapcsolódó infrastruktúra-beruházásokat, amelynek keretében autópálya-lehajtót is építenek a fejlesztési területekhez.

Palkovics László felidézte azt is, hogy egy éve adták át az M35-ös autópálya Mikepércsig tartó szakaszát, most pedig elkészült az M35-ös teljes hossza Berettyóújfaluig, illetve az M4-es autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki (országhatár) közötti szakaszának első üteme. Közlése szerint 2020-ra az országhatárig ér az M4-es nyomvonala.

Az M35-M4-es a Balti tengert a Fekete tengerrel összekötő Via Kárpátia útvonal része lesz: a 2021-re befejeződő beruházással Magyarország elsőként építi meg a Via Kárpátia útvonal rá eső szakaszát, amire büszkék lehetünk - emelte ki a tárcavezető.

A magyar kormány célja, hogy a szomszédos országokkal összefogva, 2030-ig a Kárpát-medence legyen Európa legversenyképesebb, legjobban fejlődő gazdasági övezete, amelyhez a most átadott autópálya is hozzájárul - mondta Palkovics László.

Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlés képviselője elmondta, az itt élők évtizedek óta várták az autópályát, amely lehetőséget teremt a hátrányos helyzetű régió felemelkedésére, gazdasági növekedésére, a biztonságosabb közlekedésre és az élhetőbb környezetre.

Berettyóújfalu felkerült Magyarország térképére - jelezte a beruházás jelentőségét a képviselő.

Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora a beruházás fontos üzeneteként értékelte, hogy ezzel is közelebb kerültek egymáshoz az erdélyi és az anyaállamban élő magyarok, Románia és Magyarország.

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója elmondta: az összesen 23 kilométer hosszú két pályaszakasz 62 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.
Ilyen hosszúságú új autópálya-szakaszt 2013-ban adtak át utoljára - jelezte a vezérigazgató.

Az új pályaszakaszokat csütörtökön a kora délutáni órákban adják át a forgalomnak - mondta a NIF Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére.

 

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:mti)