Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems igazgatója elmondta: pápai telephelyén jelentős technológiai fejlesztést hajt végre a cég. Hozzátette: a stratégiai megállapodástól azt várják, hogy a kormánnyal való eddigi jó kapcsolatra építve még több területen - köztük az oktatásban - tudnak sikeresen együttműködni.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a világgazdaságban a technológiai változások túlszárnyalják a korábbi ipari forradalmak jelentőségét is, a digitalizációra, az elektromobilitásra, a XXI. századi fejlesztésekre alapuló ipar 4.0 új korszakot nyit a termelésben is.

A miniszter elmondta: a magyar gazdaságban új korszakot jelent, hogy a felminősítések időszakába lépett, ezáltal a finanszírozási költségek csökkennek, az ország tőkevonzása javul.

Az idén az első tíz hónapban a beruházásösztönzési rendszeren keresztül 3,2 milliárd euró beruházás érkezett Magyarországra, míg tavaly egész évben 1,4 milliárd euró. Tavaly ezen a rendszeren keresztül 13 ezer új munkahely jött létre, az idén október végéig pedig az új munkahelyek száma már meghaladja a 16 ezret - ismertette a külgazdasági miniszter.

Kiemelte, hogy a keleti működő tőke egyre inkább Európába jön, Magyarország feladata, hogy az éles versenyben helyt álljon. Hozzáfűzte, hogy sikerrel járt a keleti nyitás politikának egyik fő célkitűzése, hogy Magyarország legyen a távol-keleti országok európai üzleti terjeszkedésének regionális központja.

Szijjártó Péter méltatta, hogy a Yanfeng az elsőkörös autóipari beszállítók világpiacán vezető cég, a világban 93 termelő egységgel rendelkezik, 33 ezer embernek ad munkát. Pápán prémium kategóriás autók belső utasterének alkatrészeit gyártják, a magyar telephelyen 1870 embert alkalmaznak, ahol folyamatosan képzést biztosítanak, több magyar felsőfokú oktatási intézménnyel együttműködnek, szakmai gyakorlatra biztosítanak lehetőséget, továbbá a 14 százaléknyi magyar beszállítói hányadot folyamatosan növelik.

A vállalat hosszú távú magyarországi elkötelezettségét mutatja, hogy néhány hónappal ezelőtt bejelentették a 7,5 milliárd forintos beruházásukat, amely révén 450 új munkahelyet hoznak létre, ehhez a kormány 1,85 milliárd forint készpénztámogatást biztosított.

A kormány a kínai vállalattal kötötte a 71. stratégiai partnerségi megállapodását - emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve: a stratégiai partnerek 164 ezer 425 embernek adnak munkát, a megállapodások óta ezek a cégek 13 ezer 633 új munkahelyet hoztak létre, a kutatás-fejlesztés területén 1325-tel több embert foglalkoztatnak, mint korábban.

A külgazdasági miniszter elmondta: Kína Magyarország 11. legfontosabb kereskedelmi partnere, az oda irányuló magyar export az idén eddig 22 százalékkal nőtt.

Az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopát adja, az ipari kibocsátás 31,5 százaléka jön ebből az ágazatóból, ahol 151 ezer 690 ember dolgozik. Az autóipar kilenc havi termelési értéke 3 százalékkal meghaladja a tavalyi egész évi rekordot - tette hozzá Szijjártó Péter.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu,mti/Fotó:twitter)