ARCHÍVUM

A MERCEDES-BENZ KECSKEMÉTEN ÉPÜLŐ ÚJ GYÁRA 2500 MUNKAHELYET TEREMT

A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten épülő új autógyára 2500 új munkahelyet teremt - mondta Ludvig Orsolya, a cég kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.

DÍZELBOTRÁNY - ELŐZETES LETARTÓZTATÁSBA HELYEZTÉK AZ AUDI IGAZGATÓTANÁCSÁNAK ELNÖKÉT

Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának elnökét a tulajdonos Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben. A müncheni ügyészség közleménye szerint Rupert Stadlert bűncselekmény nyomai eltüntetésének veszélye miatt kellett előzetes letartóztatásba helyezni.

FELÜLVIZSGÁLJA A KORMÁNY AZ AUTÓPÁLYA-ÉPÍTÉSI TERVEKET

Felülvizsgálja a kormány a korábban tervezett autópálya-beruházásokat - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, szombati számában.

MÁSFÉLSZERESÉRE NŐTT AZ ELEKTROMOS AUTÓK SZÁMA TAVALY A VILÁGON

Tavaly rekordszámú, több mint egymillió elektromos autót értékesítettek a világon és ennek is több mint felét Kínában. Világszerte már több mint hárommillió elektromos autó rótta az utakat 2017-ben, ami ötven százalékos növekedés az előző évihez képest - derül ki a nemzetközi energiaügynökség, az IEA szerdán közzétett jelentéséből.

DÍZELBOTRÁNY - KISBUSZOK VISSZAHÍVÁSÁRA KÖTELEZTE A DAIMLERT A NÉMET KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG

A versenytárs Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányához hasonló rendellenességre hivatkozva több ezer kisbusz visszahívására kötelezte a Daimler német járműgyártó csoportot a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA). A társaság csütörtökön közölte, hogy nem történt jogsértés.

EMELKEDIK AZ ÜZEMANYAGOK ÁRA

Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.